BALATONFÜRED

Balatonfüred és közvetlen környéke jellegzetes pannon vidék. Füred mögött húzódó hegyek védelmet nyújtanak és kedves természeti hátteret adnak a fürdőhelynek.

Mai területén egykor hat község volt: Magyare, Arács, Kék, Füred, Siske, Papsoka és Szentkirályparragja. Legkorábban Arácsot említik az oklevelek 1118-ban, Füred és Siske neve 1211-ben a tihanyi apátsági birtok összeírásában szerepel először. A többi falu a török idők, majd a kuruc-labanc háborúk pusztításai miatt elnéptelenedett.

Gyógyító vízéről az első magyar nyelvű feljegyzés a kuruc háborúk idejéből származik.
1743-ban a tihanyi apátság megvásárolta a források körüli részt, vendégfogadót és fürdőházat építtetett. 1772-ben elemezték először, majd gyógyfürdővé nyilvánították a források vízét. Balatonfüred 1825-1848 között már nemcsak híres fürdőtelepülés, hanem a reformkor nagyjainak találkozóhelye is. Itt épült fel a Dunántúl első magyar nyelvű kőszínháza 1831-ben. Innen indult el az első gőzhajó 1846-ban. Az 1860-as években egyre több magánvilla épül, kialakítják a mai híres sétányt és megépül a kórház déli szárnya.

A városnak 14 000 állandó lakosa van.

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG
Állami Szívkórház, Balatonfüred, Gyógy tér.
Horváth-ház, Balatonfüred, Gyógy tér.
Balatoni Panteon, Balatonfüred, Gyógy tér.
Kossuth Lajos forrás, Ivócsarnok, Balatonfüred, Gyógy tér.
Jókai villa, Balatonfüred, Honvéd u. 1.
Római katolikus kerektemplom, Balatonfüred, Blaha Lujza u. 1.
Blaha Lujza nyaralója, Balatonfüred, Blaha Lujza u. 4.

SZOBROK
A Halász-és a révész szobra, Balatonfüred, Móló.
Balatoni szél, Balatonfüred, BHRT kikötő.
A Pajtás hajó áldozatainak emlékműve, Balatonfüred, Tagore sétány.
Jókai Mór szobra, Balatonfüred, Honvéd u. 1.
Kisfaludy Sándor-szobor, Balatonfüred, Gyógy tér.

MÚZEUM
Jókai múzeum, Balatonfüred, Honvéd u. 1.
Art-East Galéria, Balatonfüred, Blaha Lujza u. 7.


Balatonfüred und seine Umgebung ist eine typisch pannonische Gegend. Die Berge hinter Füred geben dem Badeort Schutz und eine angenehme Naturkulisse.

Auf seinem heutigen Gebiet befanden sich einst sechs Gemeinden: Magyare, Arács, Kék, Füred, Siske, Papsoka und Szentkirályparragja. Als Erstes wird Arács 1211 in Urkunden erwähnt, Der Name von Füred und Siske taucht zum ersten Mal 1211, bei der Registrierung der Besitztümer der Tihanyer Abtei auf. Die übrigen Dörfer sind sich nach den Verheerungen der türkischen Besatzungszeit und den Rákóczi-Freiheitskampfes unbewohnt geworden.

Die erste Aufzeichnung in ungarischer Sprache über sein Heilwasser stammt aus der Zeit den 1700-Jahren. 1743 kaufte der Tihanyer Abtei die Stelle um die Quellen und ließ Gasthaus und ein Badehaus bauen. Das Wasser der Quellen wurde zum ersten Mal 1772 analysiert, dann zum Heilwasser deklariert.

Zwischen 1825 und 1848 war Balatonfüred bereits nicht nur ein berühmter Kurort, sondern der Treffpunkt der großen Persönlichkeiten der Reformzeiten. Hier wurde 1831 das erste ungarisch-sprachige, feste Theater in Transdanubien erbaut. Von hier lief 1846 das erste Dampfschiff aus. In den 1860-er Jahren werden immer mehr private Villen gebaut, es wird die heute berühmte Allee gestaltet und der Südflügel des Krankenhauses wird errichtet.

Die Stadt hat 14.000 Einwohner.

BAUDENKMÄLER
Staatliches Krankenhaus für Herzkrankheiten: Balatonfüred, Gyógy- Platz
Horváth-Haus: Balatonfüred, Gyógy-Platz
Balatoner Pantheon: Balatonfüred, Gyógy-Platz
Kossuth Lajos Quelle, Trinkhalle: Balatonfüred, Gyógy-Platz
Jókai-Villa: Balatonfüred, Honvéd Str. 1
Römisch-Katolische Rundkirche, Balatonfüred, Blaha Lujza Str. 1
Ferienhaus von Lujza Blaha: Balatonfüred, Blaha Lujza Str. 4. (Lujza Blaha war die wohl berühmteste Schauspielerin des 19. Jhd. in Ungarn)

DENKMÄLER
Statue des Fischers und des Fährmannes, Balatonfüred, Mole
Plattenseewind: Balatonfüred, BHRT Hafen
Denkmal der Opfer des Schiffs „Pajtás”: Balatonfüred, Tagore-Allee
Jókai Mór Denkmal: Balatonfüred, Honvéd Str. 1
Kisfaludy Sándor – Denkmal: Balatonfüred, Gyógy-Platz

MUSEUM
Jókai- Museum: Balatonfüred, Honvéd Str. 1
Art-East Galerie: Balatonfüred, Blaha Lujza Str. 7